|
Engem Anikó hozott a kórusba.
Férje, Márk Gyuri, ugyanott dolgozott és ugyanazzal a társasággal
járt evezni, kirándulni, mint én. Eleinte egyedül jött, később
hozott magával valakit - így ismertem
meg Anikót. Egy alkalommal, amikor már voltak kezdődő családi
problémáim, Anikó ezt észrevette, és elkezdett agitálni, hogy jöjjek a kórusba, mert ott olyan nagyszerű,
és olyan jó a hangulat, és nagyon kedvesek, és mindenkit örömmel várnak - és én jöttem, mert úgy éreztem,
hogy oda
kell menni, ahol szükség van rám, és állítólag nagyon kellettek a
szopránok ...
Miután megegyeztünk, hogy kipróbálom, tudnék-e még énekelni, Anikó
megjelent egy nagy csomag kottával - mindenből hozott egyet, ami
addig előfordult a kórusban, nehogy hátrányban érezzem magam... Bár
igyekeztem megtanulni őket már az első alkalomra ( azt hittem,
így kell csinálni ...), azért teljességgel nem sikerült magamévá
tenni mindet. Emiatt izgultam egy kicsit, és amúgy is elég bátortalan voltam akkoriban, de Anikó
határozottsága mindig segített. Nem is értettem, és
furcsálltam is, hogy lehet valaki ennyire "benne mindenben", hogy
lehet ennyire lelkesen csinálni dolgokat, vidáman énekelni és utána
harciasan vitatkozni ... Mindig mindenről határozott véleménye volt,
és azt meg is mondta. Körülötte mindig zajlottak a dolgok, vele
mindig történt valami, mellette nem lehetett unatkozni egy
percig sem. És mi sem volt természetesebb, hogy amikor esküvői
tanút kellett választanunk, akkor a vőlegény tanúja ( aki
Szabó Mihály - szintén kórustag, ugyanolyan "alapító", mint Anikó
volt ) természetesen Anikó lett ... hiszen tulajdonképpen Ő hozott
össze bennünket.
Őt ismerve nagyon nehéz volt elképzelni, hogy bármi is legyőzheti,
olyan energikus és erős volt. De mégis megbetegedett, és az
életért folytatott hosszú, kitartó - de sajnos,
eredménytelen - harc után eltávozott közülünk.
Nekem, és a kórusnak is, nagyon hiányzik.
És azóta akárhányszor a "Dio del cielo" -ban azt énekeljük, hogy "..un
nostro amico hai chiesto alla montagna...", én Anikóra gondolok, aki barátunk volt, és szintén
elhagyott bennünket - bár nem a magas olasz hegyek között, hanem itt
Magyarországon - és nagyon igyekeznem kell azon, hogy tovább tudjak
énekelni, és el ne sírjam magam ...
Veres Márti
|
